A legtöbbünk esetében olyan agy-mosást végeztek a körülmények, hogy az alkalmazotti létet tart-juk normálisnak. De történelmi távlatból szemlélve ez távol áll a „normálistól”, mivel az alkalma-zotti lét egész koncepciója lénye-gében egy meglehetősen új jelen-ség. Az agrár korban a legtöbb
ember vállalkozó volt. Igen, földmüvelők voltak, akik a király földjén dol-goztak, ám nem voltak a király alkalmazottai.
Nem kaptak fizetést a királytól. Valójában épp az ellenkezője történt: a földművelő fizetett adót a királynak a földhasználat jogáért. Ezek a föld-művelők ténylegesen úgy éltek, mint a kis üzlettel rendelkező vállalko-zók. Hentesek, pékek, gyertyaöntők voltak, akik apáról fiúra adták át a mesterségüket, nemzedékeken keresztül, amiről a gyakori családnevek is tanúskodnak, Szabó, Kovács, Pék, Kádár stb.
Az ipari forradalom változtatta meg a hozzáállást, igény mutatkozott az alkalmazottak iránt. Az állam átvette a tömegoktatás feladatát a porosz rendszert adoptálva.
Soha nem tudtam, hogy a képen látható úrnak, Otto von Bismarck-nak köszönhetjük a 65 éves nyug-díjkorhatárt. Bár régen ez az „átkosban” a férfiaknál 60 a nők-nél 55 év volt. Otto von Bismarck volt az, aki a 65 év fölötti embe-reknek ígért garantált nyugdíjat. Nem járt nagy gazdasági kocká-zattal Bismarck kormánya számá-ra: abban a korban egy átlagos porosz ember várható átlagos életkora 45 év volt.
Manapság olyan sokan élnek jó egészségben még a nyolcvanas-kilenc-venes éveikben is, hogy ugyanez az ígéret csődbe vinné a legtöbb kor-mányt, nem csak a magyart már a következő generáción belül. Ha vizs-gálni kezded a poroszos nevelés mögött álló filozófiát, azt fogod találni, hogy a cél olyan katonák és alkalmazottak „termelése”, akik engedel-meskednek a parancsoknak, és azt teszik, amit mondanak nekik. A po-rosz rendszer az alkalmazottak tömeggyártását szolgálta. Ismerős ez a rendszer? Nem véletlenül!
Magyarország felnőtt lakosságának 72% inkább saját magának dolgoz-na, mint állásban egy munkahelyen, és 67%-kuk gondolkodik azon, hogy időszakonként vagy tartósan feladja az állását. Ez nem pusztán a megélhetésről szól, inkább arról, hogy hogyan élünk. Az emberek ráébrednek arra a tényre, hogy nagyobb fokú ellenőrzésre vágynak a saját életük felett. Töb kapcsolatot szeretnének a családjukkal, fele-lősen akarnak bánni az idejükkel, otthonról dolgozni, irányítani a saját sorsukat.
Az történik tehát, hogy a munkahelyi biztonság 20. századi mítosza, melynek ígérete szerint a hosszú, boldog, beteljesedést adó élethez vezető utat az jelenti, ha találsz egy munkahelyet, ahol másoknak dolgozhatsz, a szemünk előtt omlik össze.
Köv.: Minden ember vállalkozó…